Sokszor gondoltam arra, ha a sors valami furcsa fintora miatt az életem hátralévő idejét egy lakatlan szigeten, modern Robinson módjára kellene élnem, mégis a legcsekélyebb esély nélkül arra, hogy megmenthessenek, vajon mit vinnék magammal. Biztos, hogy sok könyvet, sok DVD és CD lemezt, és – bár ez lehetetlen – sok festményt és szobrot.
A CD és DVD felvételek között bizonyosan ott lenne Mozart Don Giovannija. Nem is törtem a fejem azon, hogy az első és legtöbbet hallgatott, nézett felvételek között lenne-e, hanem egyszerűen csak lenne, mint a levegő, a víz, a nappalok és éjszakák, az évszakok váltakozása, mint a napsütés, s a hold mindent ezüstre festő ragyogása.
Kevés olyan zeneszerző van, aki nem vetett kottapapírra felesleges hangjegyet. Mozart bizonyosan közéjük tartozik. Ezért alkothatta meg ő, a zenetörténet, az operairodalom, legcsodálatosabb, remekművét, a Don Giovannit, mely remekműben az örök varázslatot, minden művészetek legfontosabb lényegét a felemelő és megmagyarázhatatlan csodát, s az oly tökéletes arányokat, mint amilyeneket Leonardo Sziklás Madonnáját csodálva láthatunk. Ezek az arányok - még ha mérhetők is - akár Mozartnál, akár Leonardonál az Isten ujjlenyomatát magukon viselő zsenik remekműveinek adnak keretet.
Szeretettel a szezon utolsó beavató „Mesés opera” délutánján.
